„Ez több, mint hivatás – ez hűség, összetartás és szívügy” - Interjú Horváth Károllyal, a Lakitelek Önkéntes Tűzoltó Egyesület titkárával és tűzoltójával

A Lakitelek Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja, tűzoltóként és titkárként is helytáll – miközben közösséget épít.  Vele beszélgettünk hivatásról, elhivatottságról, veszteségről és emberi tartásról.

Mikor és hogyan kezdődött az Ön kapcsolata a tűzoltósággal? 

A történetem 2013-ban kezdődött. Akkoriban még csak pártoló tagként csatlakoztam a Lakitelek Önkéntes Tűzoltó Egyesülethez, hiszen még fiatal voltam, nem vehettem részt riasztásokban. De, ahol tudtam, segítettem – rendezvényeken, a szertár takarításában, a technika rendben tartásában, az autó előkészítésében. Már akkor is éreztem, hogy ennek közösségi ereje van, valami olyasmi, ami több egyszerű önkéntességnél. 

Mi motiválta arra, hogy tűzoltóvá váljon? 

Barátaim biztatására vágtam bele a képzésbe. Őszintén szólva először volt bennem félelem. Nem tudtam, mit hoz majd a gyakorlat, hogyan fogom bírni lelkileg. De amikor 2018 telén Ballószögön le tudtuk tenni a vizsgát – ráadásul hárman együtt –, az óriási élmény volt. Azóta tudom, hogy jó helyen vagyok. 

Mit tart a legnagyobb kihívásnak ebben a hivatásban? 

A legnehezebb, amikor haláleset történik. Ezek azok a pillanatok, amik nyomot hagynak. Az ember próbál rutint kialakítani, de vannak helyzetek, amiket nem lehet megszokni. Szerencsés vagyok, mert egy kiváló, támogató csapatban dolgozhatok – sok a fiatal, és mindig le tudunk ülni megbeszélni a nehézségeket, ha valami nem sikerült jól. Ez nagyon fontos, különösen egy ilyen lelkileg megterhelő közegben.

 Milyen feladatai vannak az egyesület titkáraként? 

2020 óta látom el ezt a tisztséget, és a munka sokrétű. Hivatalos levelezések, kapcsolattartás a felettes szervekkel, pályázati ügyintézés, nyilvántartások, bajtársak adatainak naprakészen tartása – ezek mind hozzám tartoznak. Emellett persze sokszor a parancsnok vagy az elnök úr bíz meg konkrét feladatokkal. Ez egyfajta háttérmunka, amit nem mindig lát a kívülálló, de elengedhetetlen a zökkenőmentes működéshez. 

Mennyire nehéz összehangolni az aktív tűzoltói feladatokat az adminisztrációval?

Mindkét terület másképp fárasztó. A riasztások testileg és lelkileg terhelnek meg, az adminisztráció pedig inkább szellemileg fáraszt. Egyik sem könnyű, de megvan bennük a szépség is – főleg, ha azt látjuk, hogy amit csinálunk, az hatással van a közösségre. 

Milyen célokat tűzött ki idén az egyesület?

Idén sikerült egy újabb tűzoltóautót beszereznünk – ehhez sokat számított a jó szándékú támogatók segítsége. Ugyanakkor van egy régóta dédelgetett álmunk: saját tűzoltószertár. Szeretnénk egy olyan helyet, ahol nemcsak a járművek férnek el, hanem kialakíthatunk öltözőt, irodát és vizesblokkot is. Hiszünk benne, hogy hamarosan ez is megvalósul. Nem adjuk fel! 

Milyen módon vesz részt az egyesület a helyi közösségi életben?

Nagyon aktív szerepet vállalunk a település életében. Részt veszünk ünnepségeken, rendezvényeken, biztosítjuk az eseményeket, előadásokat tartunk óvodákban, iskolákban. És természetesen, ha bevetés van, igyekszünk mi lenni az elsők a helyszínen. A lakiteleki emberek tudják, hogy számíthatnak ránk.

Mi az, amit a leginkább szeret a hivatásában?

A közösség. A bajtársi kötelék. Együtt nevetünk, együtt oldjuk meg a nehéz helyzeteket. Emlékszem, az első éles bevetésem után a mentős kollégák odajöttek pacsizni. Meglepett, mennyire közvetlen és támogató a légkör a különböző szolgálatok között. Ugyanez igaz a rendőrökre is. Együtt dolgozunk, egy csapatként, és ez rendkívül felemelő érzés. 

Mivel tud feltöltődni a hétköznapokban? 

A fotózás a hobbim – abban megtalálom a nyugalmat. Emellett fontos számomra, hogy legyen időm a barátaimmal lenni. Ezek a minőségi, közösen eltöltött pillanatok segítenek kikapcsolni és újra töltődni. Ez a fajta szabadság tesz igazán szabaddá. 

Ha újra kezdené, ma is ezt a pályát választaná?

Igen, sőt: valószínűleg elindulnék a hivatásos tűzoltói úton. Bár önkéntesként is rengeteget kaptam – élményeket, tudást, kapcsolatokat –, úgy érzem, ezzel szeretnék hosszú távon is foglalkozni, akár főállásban is. 

Mit üzenne azoknak a fiataloknak, akik tűzoltónak készülnek? 

Azt üzenem: ne adják fel! Lesznek nehézségek, lesznek kétségek – de amikor belépnek ebbe a közösségbe, egy családba érkeznek. Itt nincs egyedül senki, itt mindenki számít, mindenkit támogatnak. Ez nem csak munka. Ez szívügy.